Tehàt tudtuk, hogy nagy eséllyel végig kell àllni az utat, még egy ok tehàt, hogy a felét autóval tegyük meg, és megàlhassunk fotózni ahol csak kedvünk tartja.
De miért is olyan érdekes a vonat? Mikor erre az ùtra készültem nem talàltam olyan blogot, vagy utikönyvet ami ne említené az élményt, ami nem csak a fantasztikus tàjnak köszönhetô amin a vonat àthalad, hanem annak is ami a vonatban történik, a helyi tàrsadalom vilàgàba tekinthetünk be, persze csak akkor, ha a màsod vagy harmad osztàlyunk utazunk, jegy hiànyàban mi is így tettünk.
No de ne menjünk ennyire elôre, ugyanis mint írtam az ùt felét autóval jàrtuk meg.
Elsô àllomasunk a Blue Field Tea Factory volt, mely a Kandyból Nuwara Eliyaba vezetô ùton helyzekedik el.
Eléggé nagy turista célpont a hely, mivel a tea gyàr és ültetvény mellé nagyon szépen kiépitettek egy làtogató központot, ahol a gyàrban készült különbözô minôségû és àrù teàkat meg lehet venni szép csomagolàsban, illetve meg is lehet kóstolni. Mint ahogy késôbb làttuk a tea gyàrak nagy része nem feltétlen teszi lehetôvé a turistàk szàmàra a làtogatàst, és kóstolni sem igazàn engednek. Hàlàsak voltunk késôbb ezért a làtogatàsért.
Körülbelül 3 euróért körbevezetett minket a gyàrban egy férfi. Sajnos csak a gépeket tudtuk megnézni, mivel vasàrnap làtogattunk a helyre. Elônye mondjuk az volt, hogy tudtam fotózni, ha ugyanis gyàrtàs van nem engednek képeket készíteni.
A teàt asszonyok szedik, melyrôl majd egy màsik bejegyzésben mesélek részletesebben, hogy kik is ôk, honnan jöttek, és hogy lehet az, hogy még van valaki, aki ezt a munkàt el akarja végezni.
A teaszedés reggel 7-tôl indul és àltalàban délig tart, néha délutàn is szednek még egy pàr óràn keresztül. A napi adag 20 kg, amint elérik a 20 kg-t elvileg vége a munkànak, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre 20 kg egy zsàk tea, melyet a hàtukon viselnek. Két bejegyzés mùlva làthattok errôl fotókat is.
A sok "nyers" levelet hatalmas hosszù tàlcàkra teszik. Egy ilyen adag körülbelül 1200 kg levélnek felel meg.
Ennek a folyamatnak köszönhetôen a kevekej elvesztik a fele sùlyukat. Ezutàn kisebb darabokra törik a leveleket, majd àtszitàljàk, aztàn pedig 2 óràn keresztül fermentàljàk. A fermentàciós folyamatot csak a fekete teàn végzik, a zöld teàt elvileg nem fermentàljàk, helyette nagyon magas hômérsékeleten kiszàrítjàk. Ezen kívül foglalkoznak még fehér tea gyàrtàsàval is, mely a legdràgàbb fajta, melyet csak a napon szàrítanak. A fehér tea egy màsik növény, míg a fekete és a zöld ugyanaz, csak a fermentàció különbözteti meg ôket. Ezt ti tudtàtok?
A fermentàció utàn a fekete teàt 25 percen keresztül dehidratàljàk, ami azt jelenti, hogy 400 fokon szàrítjàk. Az üzemben talàlható gépek egyébként több mint 100 évesek, még a britek hoztàk ôket ide.
Majd errôl is mesélek, hogyan került ide a tea, és miért pont tea.
A szàrítàs utàn egy 13 szintes szitàn megy keresztül a tea, mely szortírozza a darabkàkat. A nagyon apró darabok sokkal erôsebbek, a szinte màr por szerû tea àllítólag nagyon keserû. Esküsznek rà, hogy ehhez tejet kell adni, hogy finom iható legyen. A nagyobb darabos tea sokkal kevésbé intenzív ízû. Ez utóbbit Pekoe-nak nevezik, míg az erôsebbet Brokent Orange Pekoe (BOP) és a még erôsebbet BOP Fanningsnak hívjàk. Màr többször làttam ezeket az elnevezéseket teàkon, most màr tudom is, hogy mirôl van szó.
Itt làthatóak a különbözô méretû teàk, fent balra a legnagyobb darabos és lent jobbra a legerôsebb.
ùgy tudom, hogy a sor legvégén levô teàt csak a helyiek tudjàk meginni, az màr tùl keserû.
A teàt a hatalmas cégek veszik meg nagy aukciókon, majd különbözô un. blendet készítenek, ami azt jelenti, hogy összekeverik a mindenhonnan érkezô teàkat. A termelés szinte teljes egésze exportra megy, illetve a helyi boltban àruljàk, ahol a fenti fotót készítettem.
Miutàn betekintést nyertünk a tea keszítésébe, a gyàrat körülvevô ültetvényen sétàltunk pàr percet, ez volt az elsô alkalom, hogy közelrôl nézhettük meg a teàt.
Hamar lecsaptak rànk a helyiek, akik aprópénzért akarnak fényképeszkedni a turistàkkal. Nagyon rànkszàlltak, de nàlunk csak nagy bankjegy volt, megígértük, hogy felvàltjuk a pénzt és visszajövünk, de utàna eltûntek, persze mi sem mozgattunk meg minden követ, hogy megtalàljuk ôket. Egy fotó azért készült a hölggyel, de làtható rajtam, hogy én annyira ezt nem akartam.
A következô megàllónk Nuwara Eliya vàrosàban volt, ahonnan a vonatunk is indult Ellàba. Elôtte azonban, a sofôrünk javaslatàra (sejtésünk szerint érdeke fûzôdött hozzà), megàlltunk egy masszàzsra. Nagyon érdekes kipróbàlni ezeket a masszàzsokat, szerencsére egyik sem ilyen "sprituàlis humbuk", sima masszàzs, ezùttal jó sok olajjal. Ami biztos, hogy elég erôs izomlàzam volt elôtte a vàdlimban még Sigiriya óta, màsnapra viszont elmùlt. A masszàzs érdekes része a végén volt, amikor is egy koporsó szerû fa szerkezetbe kellett befeküdni. Ez volt a szauna. Még ilyet sem làttam eddig. Nicolas jobban elemezte a szerkezetet, szerinte alul víz bugyogott benne. Persze erre a következtetésre akkor jutott, mikor màr én feküdtem a "koporsóban", innentôl kezdve pedig mihamarabb ki akartam jönni, belegondolvàn, hogy a fa ràcs àtszakad én meg beleesek a forró üstbe. A meleg egyébként nagyon jól esett, ugyanis Nuwara Eliya Sri Lanka egyik leghidegebb pontja, 2000 méter tengerszint feletti magassàg körül fekszik. Mikorra odaértünk 2 óra felé, egy pulcsit minimum fel kellett venni. Az utolsó képen egy képet làthattok a masszírozó nôrôl.
Nagyon zsíros hajjal és bôrrel vàgtunk neki a majd 3 óràs vonat ùtnak. A vonat egyébként nagyon pontos, és ahhoz képest amire szàmítottam nagyon modern is. Az ùt elsô szakasza a Nuwara Eliyat körülvevô teaültetvényeken vitt minket keresztül, ez volt a leglàtvànyosabb rész. De utàna sem unatkoztunk a hegyeket àtszelô vonaton.
A helyiekhez hasonlóan mi is az ajtóhoz közel foglaltunk helyet, elôször a földön, velük ellentétben, akik nagy örömmel lógtak kifelé a vonatból, vagy a lepcsôn ülve a làbukkal a levegôben élvezték a sebességet. A sofôrünk szerint a helyi legények sokszor próbàljàk elkàpràztatni a turista lànyokat és különféle akrobata mutatvànyokat végeznek, melynek többször halàleset a vége.
Az volt a vicces, hogy épp mikor ezt mesélte a sofôrünk egy helyen nagyobb dugóba kerültünk. A sofôr megtudta egy rendôrtôl, aki mellett elhajtottunk, hogy valaki kiesett reggel a vonatból és a folyóban talàltàk meg a holttestét.
A vonaton többen zenéltek a helyiek közül, sokan pedig ételt és teàt àrultak.
Itt egy pàr kép az ùtról :
A teaültetvényekrôl nem teszek fel képet, amiket ùtközben fotóztam, mivel sokkal szebbeket készítettem két nappal (azaz ma) késôbb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése