Ella a turistaparadicsom, megérkeztünk Thailandra vagy mi?!

Miutàn leszàlltunk a vonatról egy ùj vilàgba csöppentünk, megérkeztünk Ellàba, ahol biztos, hogy minden Sri Lankàba làtogató turista eltôlt legalàbb egy napot. Ennek köszönetôen a vàros teljesen a turistàkra épült. Az emberek nagy része vonattal jön, éppen ezért nem volt ülôhelyünk a vonaton.
Nem voltam még sosem Thaiföldön, Nico viszont màr igen, és szerinte nagyon hasonló a hangulata Ellànak, mint egy thaiföldi tengerparti nyaralóhelynek, pedig Ella nem is a tengerparton van, hanem a Sri Lanka közepén talàlható hegyes vidéken. A vàros tele van trendy pizzàt és tésztàt is felszolgàló étteremmel, bàrral.
Ennek köszönhetôen a szàllàsàrak is nagyon magasak. ùgy döntöttem, hogy ne a vàros kellôs közepén a zajban szàlljunk meg, hanem onnan pàr km-re messzebb, de egy fantasztikus kilàtàssal rendelkezô helyen. A kilàtàs fantasztikus is volt (màr ha épp nem takarta felhô, ami gyakran elôfordul ezen a vidéken amint a képen làtszik is).

Ellàban leginkàbb kiràndulni lehet a csodàlatos hegyekben, a vízesésnél, a 9 lyukù hídnàl.
A két fô kirànduló helyszín az Ella's Rock, mely egy magaslati pont, ahonnan be lehet làtni a környék hegyeit, a màsik pedig a híres/hirhedt Adam's Peak kistestvére, a Little Adam's Peak. Mi az elôbbit màsztuk csak meg, ami egy napra elég is volt.
Az ùt eleinte a síneken visz, amit egyébként, mint ahogy màshol is, elôszeretettel hasznàlnak a helyi lakosok is jàrda helyett. A vonat relatíve lassan közlekedik, elvileg van idô arra, hogy elugorjon az ember, kivévé akkor amikor épp viaducton visz àt az ùt, akkor ugyanis nem tudom, hova lehet ugrani.

Ella belvàrosàból a pàlyaudvartól körülbelül egy fél óràn àt kell gyalogolni a síneken, majd a teaültetvényeket keresztezi az ùt

Eztàn a dzsungelen vitt àt az utunk, majd ahogy egyre feljebb értünk a dzsungelt felvàltotta a hegyvidéki kopàr erdô. A tùra utolsó része egész megterhelô volt, de mai fejjel bàrmikor nekivàgnék megint.
A kilàtàs pazar, de sajnos ahogy azt a vàrosközpontban hemzsegô turistàk szàmàból sejteni lehetett, nagyon nem voltunk egyedül.

Mielôtt elértünk a hegy tetejére sokkal jobb képeket tudtunk készíteni màr csak azért is, mert itt egyedül voltunk.

Ezek pedig legfent készültek, igyekeztem a sok ausztràl turistàt kiiktatni a képekrôl...

Ahogy a bejegyzés elején említettem Ella egy egészen fejlett "turistaparadicsom". Erre a környékbeli települések àllítólag féltékenyek. A vàros az elmùlt öt évben robbanàs szerû fejlôdésen ment keresztül, ezért mindenki akinek van egy kis földje, vagy lehetôsége a hàza tetejére még egy szintet felhùzni, profitàl az ide özönlô turistàk àltal megnôtt keresletbôl. A sofôrünk mesélt el egy sztorit, amit az utazàsunk elôtti napokban lehetetett hallani a helyi médiàban, miszerint egy orosz làny, aki aidses volt Ellàba kiràndult, és àtadta a betegséget pàr tuktuk soförnek, akik ràjöttek, hogy egy turistàtól szàrmazik. A sofôr szerint nem kizàrt, hogy az egész történet hazugsàg, és csak azért terjedt el, mert a környezô falvak Ella rossz hírnevét akarjàk kelteni, hogy a turistàk àtcsàbuljanak hozzàjuk. Hogy igaz-e vagy sem azt nem tudom, de az biztos, hogy Ella tökéletesen fel van készülve mind szàllàsok, mind éttermek tekintetében a turistàk elvàràsaira, és a lehetô legkönnyebben làtogatható vàros az orszàgban. 

Ha erre jàrtok mindenképp làtogassatok el a Chill étterembe, ahol nagyon jókat ettünk, a hangulat is szuper, a felszolgàlók is, az àr -érték aràny nagyon kedvezô. Az egyetlen hiba az a hely népszerûsége, ezért elôfordulhat, hogy vàrni kell az asztalra, és utàna sem valami gyors a felszolgàlàs. Fantasztikus frissen préselt gyümölcsleveik vannak, helyi és nyugati ételek egyarànt nagyon jó minôségben, arra az esetre, ha màr unnàd a sok csípôs curryt.

A szàllàsunk a La Montagna Resort-ban volt. Egy nagyon kedves helyi csalad épített a földszintes hàzuk tetejére még egy szintet, négy szobàval. Nagyon alapszintû szàllàs, és szerintem àr-érték arànyban nem tùl jó, de Ella dràga helynek szàmít sajnos. A szoba elôtt van egy nagyobb terasz, ahol a reggelit és ha rendelsz a vacsoràt felszolgàljàk. Ahogy említettem a kilàtàs innen pazar. A vilàg végén éri magàt az ember, de a jó értelemben véve. A csalàd ebyébként nagyon aranyos, alig tudnak angolul, de mindenre igent mondanak és próbàlnak segíteni. A reggeli közepesen jó. összességében szerettük a szàllàst, mert tàvol volt Ella zajos forgatagàtól, ami persze még mindig nem hasonlítható egy Colombo vagy egy Kandy zajàhoz, de mi nagyon örültünk ennek a kis béke szigetének. Ha az Ella's Rock megmàszàsàra készülsz, ahhoz kifejezetten nagyon közel van a szàllàs.

Vonattal a teàk földjére

ùjra kocsiba vàgtuk magunkat és Kandyból a tea ültetvények régiójàba tartottunk. Az eredeti terv az volt, hogy az egész utat vonattal teszük meg, ami körülbelül hat óràt vett volna igénybe. De tekintve, hogy màr megint (mint Azsiàban mindig) beteg lett Nicolas, és én sem voltam a topon, ezt most nem vàllaltuk be, viszont a sofôrünk màr az elejétôl fogva javasolta, hogy csak az ùt felét tegyük meg vonattal, ezàltal az élmény is megvan, de a kényelemrôl sem kell lemondanunk. Màr Kandyban próbàltunk egyébként jegyet szerezni a vonatra, az elsô osztàlyra lehet csak elôvételben venni, ekkor garantàlt helye van az embernek, sajnos ezek a helyek azonban màr hetekre elôre elkeltek.
Tehàt tudtuk, hogy nagy eséllyel végig kell àllni az utat, még egy ok tehàt, hogy a felét autóval tegyük meg, és megàlhassunk fotózni ahol csak kedvünk tartja.
De miért is olyan érdekes a vonat? Mikor erre az ùtra készültem nem talàltam olyan blogot, vagy utikönyvet ami ne említené az élményt, ami nem csak a fantasztikus tàjnak köszönhetô amin a vonat àthalad, hanem annak is ami a vonatban történik, a helyi tàrsadalom vilàgàba tekinthetünk be, persze csak akkor, ha a màsod vagy harmad osztàlyunk utazunk, jegy hiànyàban mi is így tettünk.

No de ne menjünk ennyire elôre, ugyanis mint írtam az ùt felét autóval jàrtuk meg.
Elsô àllomasunk a Blue Field Tea Factory volt, mely a Kandyból Nuwara Eliyaba vezetô ùton helyzekedik el.

Eléggé nagy turista célpont a hely, mivel a tea gyàr és ültetvény mellé nagyon szépen kiépitettek egy làtogató központot, ahol a gyàrban készült különbözô minôségû és àrù teàkat meg lehet venni szép csomagolàsban, illetve meg is lehet kóstolni. Mint ahogy késôbb làttuk a tea gyàrak nagy része nem feltétlen teszi lehetôvé a turistàk szàmàra a làtogatàst, és kóstolni sem igazàn engednek. Hàlàsak voltunk késôbb ezért a làtogatàsért.

Körülbelül 3 euróért körbevezetett minket a gyàrban egy férfi. Sajnos csak a gépeket tudtuk megnézni, mivel vasàrnap làtogattunk a helyre. Elônye mondjuk az volt, hogy tudtam fotózni, ha ugyanis gyàrtàs van nem engednek képeket készíteni.

A teàt asszonyok szedik, melyrôl majd egy màsik bejegyzésben mesélek részletesebben, hogy kik is ôk, honnan jöttek, és hogy lehet az, hogy még van valaki, aki ezt a munkàt el akarja végezni.

A teaszedés reggel 7-tôl indul és àltalàban délig tart, néha délutàn is szednek még egy pàr óràn keresztül. A napi adag 20 kg, amint elérik a 20 kg-t elvileg vége a munkànak, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre 20 kg egy zsàk tea, melyet a hàtukon viselnek. Két bejegyzés mùlva làthattok errôl fotókat is.

A sok "nyers" levelet hatalmas hosszù tàlcàkra teszik. Egy ilyen adag körülbelül 1200 kg levélnek felel meg.

Ezeken a tàlcàkon szàrítjàk hatalmas ventillàtorok segítségével 12 óràn keresztül, miközben 2 órànként kézzel forgatjàk meg a leveleket.
Ennek a folyamatnak köszönhetôen a kevekej elvesztik a fele sùlyukat. Ezutàn kisebb darabokra törik a leveleket, majd àtszitàljàk, aztàn pedig 2 óràn keresztül fermentàljàk. A fermentàciós folyamatot csak a fekete teàn végzik, a zöld teàt elvileg nem fermentàljàk, helyette nagyon magas hômérsékeleten kiszàrítjàk. Ezen kívül foglalkoznak még fehér tea gyàrtàsàval is, mely a legdràgàbb fajta, melyet csak a napon szàrítanak. A fehér tea egy màsik növény, míg a fekete és a zöld ugyanaz, csak a fermentàció különbözteti meg ôket. Ezt ti tudtàtok?
A fermentàció utàn a fekete teàt 25 percen keresztül dehidratàljàk, ami azt jelenti, hogy 400 fokon szàrítjàk. Az üzemben talàlható gépek egyébként több mint 100 évesek, még a britek hoztàk ôket ide.
Majd errôl is mesélek, hogyan került ide a tea, és miért pont tea.
A szàrítàs utàn egy 13 szintes szitàn megy keresztül a tea, mely szortírozza a darabkàkat. A nagyon apró darabok sokkal erôsebbek, a szinte màr por szerû tea àllítólag nagyon keserû. Esküsznek rà, hogy ehhez tejet kell adni, hogy finom iható legyen. A nagyobb darabos tea sokkal kevésbé intenzív ízû. Ez utóbbit Pekoe-nak nevezik, míg az erôsebbet Brokent Orange Pekoe (BOP) és a még erôsebbet BOP Fanningsnak hívjàk. Màr többször làttam ezeket az elnevezéseket teàkon, most màr tudom is, hogy mirôl van szó.

Itt làthatóak a különbözô méretû teàk, fent balra a legnagyobb darabos és lent jobbra a legerôsebb.
ùgy tudom, hogy a sor legvégén levô teàt csak a helyiek tudjàk meginni, az màr tùl keserû.

A teàt a hatalmas cégek veszik meg nagy aukciókon, majd különbözô un. blendet készítenek, ami azt jelenti, hogy összekeverik a mindenhonnan érkezô teàkat. A termelés szinte teljes egésze exportra megy, illetve a helyi boltban àruljàk, ahol a fenti fotót készítettem.

Miutàn betekintést nyertünk a tea keszítésébe, a gyàrat körülvevô ültetvényen sétàltunk pàr percet, ez volt az elsô alkalom, hogy közelrôl nézhettük meg a teàt.
Hamar lecsaptak rànk a helyiek, akik aprópénzért akarnak fényképeszkedni a turistàkkal. Nagyon rànkszàlltak, de nàlunk csak nagy bankjegy volt, megígértük, hogy felvàltjuk a pénzt és visszajövünk, de utàna eltûntek, persze mi sem mozgattunk meg minden követ, hogy megtalàljuk ôket. Egy fotó azért készült a hölggyel, de làtható rajtam, hogy én annyira ezt nem akartam.

A következô megàllónk Nuwara Eliya vàrosàban volt, ahonnan a vonatunk is indult Ellàba. Elôtte azonban, a sofôrünk javaslatàra (sejtésünk szerint érdeke fûzôdött hozzà), megàlltunk egy masszàzsra. Nagyon érdekes kipróbàlni ezeket a masszàzsokat, szerencsére egyik sem ilyen "sprituàlis humbuk", sima masszàzs, ezùttal jó sok olajjal. Ami biztos, hogy elég erôs izomlàzam volt elôtte a vàdlimban még Sigiriya óta, màsnapra viszont elmùlt. A masszàzs érdekes része a végén volt, amikor is egy koporsó szerû fa szerkezetbe kellett befeküdni. Ez volt a szauna. Még ilyet sem làttam eddig. Nicolas jobban elemezte a szerkezetet, szerinte alul víz bugyogott benne. Persze erre a következtetésre akkor jutott, mikor màr én feküdtem a "koporsóban", innentôl kezdve pedig mihamarabb ki akartam jönni, belegondolvàn, hogy a fa ràcs àtszakad én meg beleesek a forró üstbe. A meleg egyébként nagyon jól esett, ugyanis Nuwara Eliya Sri Lanka egyik leghidegebb pontja, 2000 méter tengerszint feletti magassàg körül fekszik. Mikorra odaértünk 2 óra felé, egy pulcsit minimum fel kellett venni. Az utolsó képen egy képet làthattok a masszírozó nôrôl.

Nagyon zsíros hajjal és bôrrel vàgtunk neki a majd 3 óràs vonat ùtnak. A vonat egyébként nagyon pontos, és ahhoz képest amire szàmítottam nagyon modern is. Az ùt elsô szakasza a Nuwara Eliyat körülvevô teaültetvényeken vitt minket keresztül, ez volt a leglàtvànyosabb rész. De utàna sem unatkoztunk a hegyeket àtszelô vonaton.
A helyiekhez hasonlóan mi is az ajtóhoz közel foglaltunk helyet, elôször a földön, velük ellentétben, akik nagy örömmel lógtak kifelé a vonatból, vagy a lepcsôn ülve a làbukkal a levegôben élvezték a sebességet. A sofôrünk szerint a helyi legények sokszor próbàljàk elkàpràztatni a turista lànyokat és különféle akrobata mutatvànyokat végeznek, melynek többször halàleset a vége.
Az volt a vicces, hogy épp mikor ezt mesélte a sofôrünk egy helyen nagyobb dugóba kerültünk. A sofôr megtudta egy rendôrtôl, aki mellett elhajtottunk, hogy valaki kiesett reggel a vonatból és a folyóban talàltàk meg a holttestét.
A vonaton többen zenéltek a helyiek közül, sokan pedig ételt és teàt àrultak.
Itt egy pàr kép az ùtról :

A teaültetvényekrôl nem teszek fel képet, amiket ùtközben fotóztam, mivel sokkal szebbeket készítettem két nappal (azaz ma) késôbb.

Dambullai barlangoktol Kandy zurzavaraig

Sigiriyat követôen Dambullàba utaztunk, mely pont ùtba esett Kandyba menet.
Alapvetôen el akartam kerülni ezeket a budhista templomokat, mivel Burmàban màr nagyon sokat làttunk, és szerintem azok nagyon autentikusak voltak Bagannal és Mandalayal az élen. Tùlzàs lenne azt mondani, hogy ha egy templomot làttàl akkor az összeset, de mindig az a diàkkori erdélyi utam jut eszembe, mikor rengeteg templomot làtogattunk meg, na értitek mire gondolok.
Nem beszélve arról, hogy a budhizmus hidegen hagy. Dehàt mit lehet tenni, ha a nevezetesség épp az ember ùtjàn talàlható, nincs mentség meg kell nézni.
Dambulla arról híres, hogy egy kisebb dombjàn, melyet azért nagy hôségben annyira nem vicces megmàszni, nagy méretû barlangokban különféle méretû és fôleg szàmù budha szobrokat àllítottak ki, melyek egészen az elsô szàzadtól kezdve folyamatosan gyûltek. A hely fontos zaràndoklathely a budhistàk részére.

Engem ezek a barlangok annyira nem érdekeltek, viszont a kilàtàs pazar volt.

A màsik fénypontja a làtnivalónak a hatalmas létszàmban jelenlévô majmok jàtéka. Az elsô pàr majmot még Sigiriyànàl làttam, amikor a turistàk tàskàjàból kiloptàk a kajàt, itt viszont egy egész hadseregre való majom szórakoztatta a turistàkat. A majmok egyébként itt is "lopàssal" keresik a kenyerüket, de leginkàbb nem a turistàktól, hanem a hívek àltal Budhànak ajàndékul hozott mindenféle ehetô dolgot lopjàk el. Amugy szerintem tudjàk is, hogy az nem nekik van ott, làttam ugyanis egy majmot kókuszdiót lopni, làtszott hogy sunyin levadàssza a kosàrból, majd elszalad vele és gyorsan zabàlja, nehogy elvegyék. Vicces àllatkerten kívül majmokkal talàlkozni.

Ez itt egy sigiriyai majom:

Ezek meg a "sima majmok", akikkel mindenütt lehet talàlkozni. Ezt a hatalmas csalàdot Dambullàban csodàlhattuk meg:

Ez itt a lopós majom:

ôk meg a következô generàció tolvajai:

Utközben még megàlltunk egy nagybani zöldség-gyümôlcs piacon is, ahol leginkàbb a hatalmas kupac banànok voltak figyelemre méltóak.

Ez pedig a híres jack fruit. Hatalmas fàn terem, ezt zöldségként eszik. Kisebb testvérét a durian fruitot gyümölcsként nyersen fogyasztjàk. Nagyon közkedvelt àzsiàban, elôször Burmàban làttuk. A Durian nagyon erôs szagàról ismert, àllítolag egyes orszàgokban tilos tömegközlekedésen magànàl tartania az embernek, különben leszàllítjàk. én nem érzem annyira büdösnek, de sokak szerint hànyàs szaga van. A Jack Fruitot, tehàt a nagy testvért, csak itt làttuk eddig, ezt currynek csinàljàk meg, azaz sokàig fôzik és egyfajta feltét lesz belôle, melyet rizzsel fogyasztanak.
Mi is kipróbàltuk Kandyban, a hàziasszony készített nekünk vacsoràt indulàskor. Azóta Nicolas csak sima rízst tud enni, lehet hogy a Jack Fruit tehet róla?

Még egy jó két óràba telt mire Kandyba értünk. Szerencsére elég sok cikket olvastam az orszàg màsodik legnagyobb vàrosàról, ezért egyàltalan nem vàrtam egy romantikus csodàra. Ennek ellenére volt benne részünk, de nem a vàrosközpontban, hanem fent a Kandyt körülvevô hegyekben, ahol a szàllàsunk talàltam. Fantasztikus kilàtàsban volt részünk és ùgy érezthettük magunkat mint otthon, mivel a csalàd hatalmas vendégszeretettel fogadott minket.

Kilàtàs reggel és este (sajnos mint szinte bàrhol Sri Lankàn, a hegyeket ritkàn làtni köd-füst nélkül, de làtszik, hogy van benne potenciàl):

A szàllàs amùgy vicces volt, ugyanis az elôzô éjszakai wcben talàlt cuki béka utàn, most megint kaptunk egy kis "köszöntô ajàndékot" mégpedig az eddig még csak dzsungeles realitikben làtott, megfélemlítésre gyakran hasznàlt, hatalmas csotàny(ok)at, tenyér nagyszàgù példànyokról beszélek. Fotó nincs bocs. Azért írom többes szàmban, ugyanis amint eltettünk egyet (amùgy mindig félholtan estek be), a làb alól, egy pàr óràval késöbb egy tàrsa megint a fürdôszoba padlójàn kötött ki. Azért azt tudni kell, hogy ez a szàllàs is eleggé a természet làgy ölén helyezkedett el.

A hàzigazda tökéletesen beszélt angolul, Londonba jàrt egyetemre, a testvérei is mind külföldön laknak és angol nyelvterületen dolgoznak. A felsô középosztàlyba tartoznak, de az is lehetséges, hogy a gazdagabbak közé. Amíg velük voltunk, minden este egy magàntanàr jött a fiùhoz, példàul közgazdasàgtant tanítani, mivel idén érettségizik a kisebbik gyerek.
Eredetileg azt hittem, hogy hotelt béreltünk, de aztàn kiderült, hogy ez az un. homestay, amit màr Kubàban is nagyon élveztünk. A csalàdfô egyébként annyira szóval tartott az elsô este, hogy alig tudtunk tôle elbùcsùzni. Allandóan érdeklôdtek, hogy minden rendben van-e, nagyon segítôkészek voltak. Egész nap a TV elôtt ültek és amerikai csatornàkat néztek. Erdekes volt belepillantani egy helyi csalàd életébe. Persze ôk nem àtlagemberek, nagyon elit helyen laknak és a lakàsuk olyan volt mint egy palota, tele faragott fàból készült bùtorokkal a vilàg minden tàjàról.

Kandyban màsnap nem voltunk valai aktívak, valahogy ezek a nagy àzsiai vàrosok a nagy nyüzsgéssel, kosszal, nehezen bevehetôk a mi európai gyomrunknak.

Hàrom program volt tervbe véve, melybôl kettô lett igazàn.
Reggel a "kihagyhatatlan" budha foga templommal kezdtünk.

Igen nem vicc, budha foga.
A legenda szerint Budha egyik fogàt egy hercegnô csempészte àt Indiàból a hajàban a negyedik szàzadban. A fogat utàna az uralkodók mindig magukhoz közel tartottàk, és templomot építettek neki. A fog egyébként nem làtogatható, egy hatalmas aranyozott dobozokból àlló részben van, mely elôtt a hívek imàdkoznak és lotusz (nemzeti viràg) viràgot tesznek az oltàrra.

A templom körül mindenki viràgot àrul:

Az utikönyvünk szerint egyébként aki làtta màr a fogat, azt mondja, hogy pont ùgy néz ki, mint egy bölény foga. Mindenesetre egy luxus palotàt emelt neki az egyik kiràly a Kandy tó partjàn, ami egyébként egy mesterséges létesítmény, és ez lett volna a màsodik program. De mivel a templom elvitte az idôt, nem sétàltuk körbe. Ennek az az egyszerû oka volt, hogy a templomba csak hosszù öltözetben lehetett bemenni, ezért mi egy óràt töltôttunk azzal, hogy Nicolasnak (185cm) a kis manó méretû sri lankai férfiaknak szànt boltokban nadràgot keressünk. Végül két szuper nadràggal lett gazdagabb, de nagyon sokat felpróbàlt. A nadràgokat egy (az elsô?) bevàsàrlóközpontban vettük, ami màr egy igazi kuriózum volt nekünk. A szintek a különbözô típusù portékàk szerint voltak felosztva. A földszinten pedig egy szintetizàtoros és hegedûs banda nóta stílusban nyomta a Despacitot. Hihetetlen, de ez a dal tényleg bejàrta a vilàgot. A maldív szigeteken a hajónkban többször is meghallgattàk a snokrelinges tùràink soràn.

Az utolsó program a botanikus kert bejàràsa volt. Ez tetszett egyedül a vàrosból egyébként a hatalmas pàlmafàkkal.

Meg ilyen fura egy irànyba kanyarodós fàkkal: